Kreatív Tehetség Program (KTP)
Ha kiemelkedően tehetséges vagy valamiből, ha nagyon érdekel egy bizonyos téma, és abban elmélyültél, ha már most szeretnél specializálódni, valaminek a tudora lenni, akkor a Kreatív Tehetség Program neked szól!!
A Kreatív Iskola felső tagozatában lehetőséget szeretnénk biztosítani arra, hogy a kiemelkedően tehetséges gyermekek, akiknek a tudása akaraterővel és szorgalommal is párosul, részt vehessenek a Kreatív Tehetség Programban. A program több, a tananyagot kiegészítő elemet tartalmaz, ami mind segíti a gyermeket készségei, erősségei kibontakoztatásában. Illetve ezen lehetőségek támogatják őt a továbbtanulásban is, valamint a későbbi pályaválasztás sikerességében. A program által olyan szakmai közegbe kerülhet bele a gyermek, ahol a szakmai kapcsolatrendszere is bővül, illetve az inspiráló személyiségekkel való találkozása kapcsán előállhatnak konkrét lehetőségek, ami már a karrierjét is előkészíthetik az adott területen.
A tehetséges gyermek felismerése, a kiemelkedő terület meghatározása után, egy engedélyezési és felderítési folyamat indul el. Ennek részei:
– A gyermek motivációs anyagot állít a szaktanár mentorálásával, melyben megfogalmazza az igényeit, célkitűzéseit, motivációs bázisát, valamint az elért eredményeit (szorgalmi feladatok, egyéni munkák, kiemelkedő eredmények)
– Intelligenciateszt
– Kreativitásteszt
– Kiemelkedő tanulmányi átlag
-Tájékoztató beszélgetés a gyermekkel, illetve a szülőkkel a program részleteiről.
Ezen azonosítási tényezők pozitív kimenetele predesztinálják a gyermeket, hogy az igazgatói döntés megléte után bekerüljön a Tehetség Programba.
A Kreatív Tehetség Programban a következőkben segítjük a gyermeket:
- Egyéni fejlesztési terv kialakítása, hogy a meglevő erősségek még jobban ki tudjanak teljesedni.
- Individualizált tanórai munka és haladás biztosítása.
- Tantárgyi fakultáció biztosítása gimnáziumi szaktanár segítségével.
- A tantárgyi elmélyülést segítő kiállítások, múzeumok, egyetemi programok látogatása (pl.: Corvinus Egyetem általános iskolás programja).
- A szaktárgyhoz kapcsolódó inspiráló személyiségekkel megismerkedés.
- Projektek (csoportos vagy egyéni) készítése és segítése.
- Tanulmányi versenyekre való felkészítés az adott tudományterületen.
- Mentor program kialakítása („Taníts, hogy tanulhass”).
- Tanulásmódszertan és kommunikáció fejlesztése.
- Magas szintű, kreatív kifejezőkészség elősegítése az adott területen.
- Önálló kutatómunka segítése.
- Tehetség tanácsadást is biztosítunk, ahol a felmerülő problémákban, az erősségek melletti gyengeségekben segítjük a gyermeket.
- Önismereti, személyiségfejlesztő programokba való bekapcsolódás.
- A tantárgyhoz igazodó, a nyelvismeret megléte melletti nemzetközi kapcsolatok felderítése.
- Kiegészítő területek fejlesztése, a tantárgyhoz kapcsolható egyéb műveltségi területek fejlesztése.
- A szülők felkészítése, tanácsadás a tehetséges gyermek neveléséhez.
A tehetséges gyermek tudásának gazdagítása végett egy olyan foglalkozásrendszer kialakításán fáradozunk, amely Kaplan tíz elvét is irányadónak tekinti.
- A hagyományos tanulási tapasztalatok bővítése, nem pedig a tananyaggal való túlterhelés.
- Produktív gondolkodás /célorientált kreatív gondolkodás és nem rutinszerű feladatmegoldás.
- Komplex gondolkodás.
- Fogalmak kialakítása és nem adatok magoltatása.
- A tanultak felhasználása gyakorlati feladatmegoldásban.
- Belső összefüggésekre koncentráló tanulás.
- A tanuló igényeire, szükségleteire építő tanulási módozat.
- Probléma, a probléma feltárás, a probléma keresés, a megoldás és összefüggés keresésre összpontosító folyamatok tanítása.
- A kritikai gondolkodás fejlesztése.
- A jövőbeni lehetőségeken való gondolkodás fejlesztése.
(Minőségi gazdagítás jellemzői, Kaplan 1979)