Mechlerné Nagy Kriszta vagyok, három gyermek édesanyja. Német nemzetiségi tanítóként végeztem az ELTE Tanítóképzőn.
A pályán töltött évek alatt elvégeztem a dinamikus szenzoros integrációs – ismertebb nevén Ayres mozgásterápiás képzést, mely megerősítette bennem azt a gyermekközpontú, az egyéniséget és egyéni sajátosságokat középpontba állító szemléletet, mely munkám meghatározó elemévé vált az évek során. Minden gyermekhez egyéni út vezet, fejlődésüket csak akkor tudjuk hatékonyan, sikeresen támogatni, ha ezt figyelembe vesszük. Hiszem, hogy minden gyermek képes rátalálni a maga fejlődési útjára, ha ehhez megteremtjük és biztosítjuk a számára biztonságos tanulási környezetet.
Alternatív Pedagógiák területén tettem szakvizsgát. A képzésen tanultak új kapukat nyitottak számomra, gazdagították módszertani eszköztáramat, hatékonyan működő gyermekközpontú pedagógiákat ismertem meg.
Különbözőek vagyunk – felnőttek és gyermek egyaránt. Különbözőek képességeinkben, tehetségeinkben – és igényeinkben. Ez így kerek, így szép…
A Kreatív Iskolában ilyen elvek mentén igyekszem segíteni a gyermekek fejlődését, a pedagógiai munkát.